Újabb év kezdetéhez közeledünk, így (nem csak) ennek apropóján, verziószámot ugrott a program.
Legfontosabb változás az maga a kinézet: jquery és ajax alapokon nyugszik, így a javascript használata kötelező érvényű a böngészőben.
Tovább »
Szeretnék figyelembe ajánlani egy most indult oldalt, amely nem az Oleg, hanem a DD-WRT firmware-rel foglalkozik.
Jó végre egy magyar nyelvű site-ot is látni a DD-WRT firmware csínjáról-binjáról, mert így mindneki könnyebben össze tudja hasonlítani a kér firmware közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket.
Az oldal a jobb oldali linkek menüpont alól, illetve ide kattintva lehet elérni!
Mér több mint egy hete megjelent a vnstat frontend legújabb verziója.
Újítás a látványosabb grafika és a színsémák bevezetése. Ebből alapértelmezésben kettőt találhatunk, de vállakozókedvűek kisérletezhetnek a config.php-ban saját színösszeállítással is. Tovább »
Hűséges látogatóimnak szeretnék megosztani egy php-ben írt programot(?
), mely elsődlegesen saját használat céljából jött létre, de látva, hogy sok embernek akad kisebb-nagyobb gondja, illetve távolabb áll tőle a linux világa, így megosztom a nagyközönség számára is.
Nem kell valami bővületesen nagy dologra gondolni, de talán valakinek még jól jöhet.
Tovább »



(3 szavazat, átlagosan: 3.67)